Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis zöld levelibéka, akit Tibornak hívtak.
Tibor egy gyönyörű kertben élt a Kraichtal szélén. Ott egész nap vidáman brekegett, és arról álmodott, hogy egyszer legyen saját étterme.

Mert Tibor két dolgot szeretett a legjobban:
finom ételt
és vidám vendégeket.

Egy nap átugrott a kerítésen, és egy konyhába ért. Ott paprika, fokhagyma és friss kenyér illata terjengett.
„Óóó, ezek az illatok hazám, Magyarország illatai!”, lelkesedett Tibor.

Illatos gulyás,
ropogós rántott húsok,
aranysárga spätzle,
sőt, panírozott gombák a vegetáriánus barátainak.

Hamarosan emberek jöttek közelről és távolról, hogy az új éttermében egyenek:
Szeretettel „A Levelibéka” névre keresztelték.

És minden alkalommal, amikor a tányérok kiürültek és a hasak tele lettek, Tibor vidáman brekegett:
„Szeretettel főzve, örömmel fogyasztva!”

Így vált valóra Tibor álma:
Egy hely, ahol az emberek együtt ehetnek, nevethetnek és jól érzik magukat – a Levelibékában.

Nemrégiben Tibor lett a Frosch új bérlője, egy igazi magyar, aki korábban Bruchsalban készítette kelet-európai házias ételeit saját büféjében az ipari területen.
Véletlenül találkozott vele Martin, párszor „titokban” evett nála, majd megszólította Tibort:
„Haver, az ételed – messze jobb, mint egy büfé minőség! Nem szeretnél egy igazi éttermet nyitni?”
Nos, Tibornak volt kedve.
Most a hatalmas, szürke-kék szempillogású szemű magyar a konyhában áll, és úgy főz, ahogy a nagymamája és az édesanyja megtanította: ízletes letscho, szegedi gulyás, nagy rántott húsok paprikamártással és még sok más.

Részlet a bejegyzésből a Hügelhelden.de oldalon.